Hitelszótár


 
Adós

Adósnak nevezzük azt a személyt, aki jogosult a Bank szolgáltatásának igénybevételére, akinek a Bank a kölcsönszerződés szerint a hitelt adja.

Adósnyilvántartás (KHR vagy régi nevén BAR)

A bankok a késedelmesen fizető rossz adósaik (kezesek is) adatait megküldik egy központi nyilvántartásba (Központi Hitelinformációs Rendszer=KHR). A késedelem kritériuma, ha az adós min. 3 hónapig nem fizeti a törlesztését, illetve a ki nem fizetett tartozás meghaladja a mindenkori minimálbér összegét. Aki egyszer bekerült az adósnyilvántartásba, csak akkor kerül ki onnan, ha a hitel törlesztésétől számítva 5 év eltelt. A kezesek akkor kerülnek be a nyilvántartásba, ha a bank felszólította őket az adós helyetti fizetésre és ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget.

Adóstárs

Az adósság törlesztésében részt vevő, az adóssal, megegyező felelősséggel rendelkező személy.

Adósminősítés

Egy bank hosszabb távú értékelése hitelért folyamodó ügyfeléről. A bank részben erre alapozza hitelkérelemről szóló döntését.

Alapkamat

A bank által, a mindenkori piaci körülmények alapján, saját hatáskörében megállapított és módosítható, éves százalékban kifejezett kamatlábat jelenti.

Albetétesítés

Az a földhivatali eljárás, amelynek során a társasház felépítését követően az egyes társasházi lakások a társasház törzsszámához igazodó sorszám szerinti "alszámot" kapnak. Az albetét szám nem jelent mást, mint az egyes társasházi lakások egyedi helyrajzi számát, mely alapján a lakás egyedileg beazonosítható.

Annuitás (egyenletes törlesztés)

A futamidő során minden hónapban ugyanakkora a törlesztőrészlet. Változó kamatozású hiteleknél a kamatláb módosulása miatt lehet eltérés az egyes törlesztési időszakok összegei között.

Bankszámla kivonat

A bank által a számlatulajdonos részére adott bizonylat a számlának a zárlati időszakonként számított nyitó és záró egyenlegén kívül az azon végrehajtott Megbízásokról, az adott számla javára vagy terhére írt összegekről, a felszámított bankköltségekről. A bankszámlakivonat igazolja, hogy a Megbízásokat a bank teljesítette-e, továbbá hogy milyen tartalommal teljesítette azokat.

Csoportos beszedés

Olyan beszedési megbízás, mely során a Számlatulajdonos (jogosult) megbízza a bankot, hogy az azonos jogcímen kötegelve benyújtott beszedési megbízások alapján a bank a számlája javára és a kötelezettek bankszámláinak a terhére meghatározott összeget szedjen be. Kizárólag forintban lehetséges.

Devizabelföldi

Az a természetes személy, akinek az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyazonosító igazolványa (személyi igazolványa), a tizennégy éven aluliak esetében pedig a személyi azonosítóról kiadott hatósági igazolványa van, illetve azokkal rendelkezhet.

Devizahitel

Olyan hitel típus, amelynek a nyilvántartása valamilyen külföldi devizában történik, így az árfolyamváltozások befolyásolják a törlesztőrészleteket (forint fizetés esetén).

Devizakülföldi

a.) a természetes személy, ha nincs az illetékes magyar hatóság által kiadott, érvényes személyazonosító igazolványa, és azzal nem is rendelkezhet,
b.) a vállalkozás és a szervezet - jogi formájától függetlenül -, ha székhelye külföldön van, a devizabelföldi vállalkozás és szervezet külföldön működő fióktelepe,
c.) a devizakülföldinek a belföldön lévő képviselete,
d.) a vámszabadterületi társaság,
e.) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktelepe, ha a fióktelepet vámszabadterületen létesítették, illetve ott működik,
f.) továbbá a társasági adóról és az osztalékadóról szóló módosított 1996. évi LXXXI. törvény 4. §-ának 28. pontja alá tartozó társaság.

Elidegenítési és terhelési tilalom

A rendelkezés jogának korlátozása. Például vételár megfizetése, hitel visszafizetése, tartási vagy életjáradéki jog biztosítására szolgál e tilalom. E tilalom jogosultjának beleegyezése nélkül az ingatlan nem értékesíthető és nem terhelhető.

Előtörlesztési költség

A hitelnek a szerződés szerinti lejárat előtti, részleges vagy teljes visszafizetésekor a bank által felszámított költség.

Emelet ráépítés

Meglévő épület - belső falsíkon mért legalább 1,90 métert elérő - épületmagasítással járó, függőleges irányú bővítése új építményszint létesítése érdekében.

Építési költség

Építési költség az építkezéshez szükséges kiadásoknak ténylegesen megfizetett, lakásra jutó hányada.

Értékbecslési díj

Az ingatlanfedezet, biztosíték értékeléséért kifizetett díj.

Éves kamat

A hitel vagy betéti kamat mértéke százalékban kifejezve.

Fedezet

A hitel fedezetéül ingó vagy ingatlan vagyontárgy, illetve személyi biztosíték szolgálhat, melyet a bank késedelem, vagy a hitel meg nem fizetése esetén érvényesít.

Fészekrakó program

Fiatalok lakáshoz jutását segítő támogatási rendszer.

Foglaló

Az ingatlanok adásvétele során biztosítékául szolgál, célja, hogy komolyan vegye a tervezett ügyletet mindkét fél. Ha a vevő később eláll a szerződéstől, akkor elveszíti a foglalót. Ha az eladó áll el a szerződéstől, akkor a foglaló dupláját kell visszafizetnie.

Forgalmi érték

Az ingatlan tényleges piaci értéke. Sok esetben lakásvásárlás esetén ez maga az adásvételi szerződésben megjelölt vételár.

Futamidő

A hitel felvétele és lejárata között eltelt idő. Rövid lejáratú az éven belüli, középlejáratú az 1-5 év közötti, míg hosszú lejáratú az 5 éven túli hitel.

Gyermek

A szocpol szempontjából fontos szempont. Gyermek az, aki a 16. életévét még nem töltötte be vagy már betöltötte, de oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem érte el. Vagy a 16. életévét már betöltötte, de testi vagy szellemi fogyatékossága (betegsége) miatt munkaképességét legalább hatvanhét százalékban elvesztette és ez az állapota legalább egy éve tart, vagy egy év alatt előreláthatóan nem szűnik meg.

Használatba vételi engedély

Az építésügyi hatóság által kiadott engedély, mely tanúsítja, hogy a adott építmény az építési és egyéb engedélyezési terveknek megfelel, rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas. Használatba vételi engedély hiányában az építményt használni nem szabad.

Hirdetmény

A bank ügyfelei által igénybe vehető szolgáltatásokra vonatkozó, valamint a banki szolgáltatások ellenértékéről szóló, a bank ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben kifüggesztett tájékoztató, mely tartalmazza a bankköltségeket, a fizetett kamatok típusait és mértéküket, a kamatok kiszámítási módját, a kamatozás kezdő és záró napját, a számlák zárlati elszámolásának időpontját, továbbá egyes a szerződésekre vonatkozó, változó feltételeket. Tartalmazza továbbá a megbízások befogadási és a tárgynapi teljesítésre történő átvétel határidejét, a megbízások teljesítésének rendjét. A Hirdetménynek az adott szerződésre vonatkozó tartalma a szerződés elválaszthatatlan részét képezi.

Hitelbírálati díj

A hitel elbírálásáért felszámított díj. Két fajtája létezik: az egyik esetben csak pozitív hiteldöntés esetén, a másik esetben viszont a hitelkérelem elutasításkor is be kell fizetni a díjat.

Hitelbírálati idő

A hitelkérelemhez szükséges dokumentumok benyújtásától a hitelbírálatig (odaítélés vagy elutasítás) eltelt idő.

Hitelbiztosítéki érték

Jelzáloghitelek esetében a fedezetként felajánlott ingatlan bank által elfogadott értéke. Általában nem éri el a valós forgalmi értéket, olyan összeget határoznak meg, ami lehetővé teszi az ingatlan aránylag gyors értékesítését.

Hitelfedezeti biztosítás

Olyan életbiztosítás, amely nem tartalmaz megtakarítási elemet, így kizárólag életbiztosítási vagy baleseti fedezetet nyújt, tehát a kölcsönt a biztosító fizeti vissza a bank részére. Ebben az esetben a biztosítási esemény, amikor a biztosító szolgáltat: a halál, baleseti halál valamint a teljes és végleges rokkantság baleset következtében. Léteznek olyan formái is, amelyek kiterjednek tartós táppénz vagy munkanélküliség esetére is.
Hitelkiváltás
A meglévő hitelek átváltása egy kedvezőbbre, esetleg plusz hitel felvételével együtt. A hitelt átvisszük egy másik bankhoz, vagy a meglévőnél "cseréljük" magasabb összegűre.
 
Hitelminősítés

A hitelfelvevő egy adott típusú hitelének kockázatát jellemző mutató, amelyet a hitelminősítő intézet ad. A hitelminősítés kialakítása gondos elemzésen alapul, és a hitelfelvevő nemfizetési kockázatát fejezi ki. A hitelminősítés alapján a hitelnyújtó dönthet a hitel odaítéléséről, illetve annak árazásáról.

Jelzáloghitel

A hitelfelvevő a kölcsönt az ingatlanra, mint fedezetre kapja. Az ingatlanra a bank jelzálogjogot jegyez be.

Jelzálogjog

Ingatlan, többnyire hitelfedezetként történő biztosítékul adása. Az ingatlant továbbra is a zálogba adó tulajdonos használhatja, azonban a zálogjog tényét a földhivatali nyilvántartásba bejegyzik. A tulajdonos a zálogjogosult hozzájárulása nélkül a használaton kívül mást nem tehet az ingatlannal.

Jövedelemvizsgálat

A jövedelemvizsgálat során a bank az adós háztartása bevételeire kíváncsi, mivel ez befolyásolja az adós által bevállalható törlesztő részlet nagyságát.

Kamatfelár

Az alapkamaton felül, adósminősítéstől függően fizetendő többletkamat. Kockázatosabb adós magasabb kamatot fizet.

Kamatfizetés

A hitelként felvett tőkeösszeg után a banknak fizetendő díj.

Kamatperiódus

A hitel feltételei közül annak meghatározása, hogy milyen időintervallumonként változhat a kamat mértéke. Adott perióduson belül változatlan a kamatláb.

Kamattámogatásos hitel

Olyan hitel, melynél általában az állam vagy valamely költségvetési szerv a hitelfelvevő által fizetett kamatok egy részét megtéríti (közvetlenül a hitelnyújtónak) és így az adós által fizetett kamat alacsonyabb lesz. Lakáshiteleknél a jelzáloglevelek kamattámogatása és a kiegészítő kamattámogatás mellett folyósított hitel vehető igénybe.

Kezes

Ha a bank kevésnek tartja a biztosítékul felajánlott ingatlant és a felvevő(k) hitelképességét, akkor rendszerint kezes bevonását is kérheti a hitelügyletbe. A bankok készfizetői kezesség kikötését kérik (lásd feljebb), ez pedig olyan kötelezettség vállalása, amely a kezes további hitelképességét, kötelezettség vállalását rontja, ha később hitelt szeretne igénybe venni.

Kezelési költség

A hitel megítélése után, a bank munkavégzéséért felszámított költség, amely lehet egyszeri és folyamatos is. Egyes bankok adminisztrációs díjnak hívják.

Késedelmi kamat

A hitel késedelmes törlesztése esetén a bank által felszámított büntető kamat.

Készfizető kezesség

Olyan kezességtípus, amelynél az adós nemfizetése esetén a hitelező bank közvetlenül a kezeshez fordulhat a hitel törlesztése érdekében.

Kompetencia (döntési hatáskör)

A bank egy alkalmazottjának, rendszerint a fiókvezetőnek vagy nála magasabb beosztású személynek döntési hatásköre a hitelezési területen. A kompetenciát többnyire összeghatárokban határozzák meg, az adott sávot meghaladó hitelkihelyezésről csak a megfelelő kompetenciájú felsőbb vezetés dönthet.

Konverzió

Devizák / valuták egymás közötti átváltásának idegen neve.

Közeli hozzátartozó

A Polgári Törvénykönyv szerint közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és neveltgyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.

Közjegyzői díj

A hitel vagy biztosítéki szerződés közjegyzői okiratba foglalásért kifizetett díj. Nem része a THM-nek, de általában az ügyfél által fizetendő.

Közokirat

Olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság illetve közigazgatási szerv ügykörén belül a megszabott alakban állított ki, mint közokirat, teljes mértékben bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét és annak módját.
A banki gyakorlatban pont a fentiek miatt alkalmazzák a közjegyző által kiállított közokiratot, mivel bírósági pereskedés nélkül indulhat a végrehajtás nem fizetés esetén.

Lakáskassza - Lakás Takarékpénztár

A lakáshozjutás elősegítése érdekében létrehozott olyan speciális hitelintézet, amely a piacinál alacsonyabb betéti kamatot fizet és annál alacsonyabbak a hitel-kamatai is. Az állam csak akkor támogatja a lakás-takarékpénztárban elhelyezett megtakarításokat, ha a hitel kamata 10 százaléknál kisebb. A gyakorlatban a betéti kamat 3, a hitel kamat pedig 6 %.

Lízing

A lízingbeadó díj fizetése ellenében átengedi a lízingtárgy használatát a lízingbevevőnek. Két fő típusa létezik, a pénzügyi és az operatív lízing. A lízingdíj általában tartalmaz áfá-t.

Megelőlegező kölcsön

A lakásépítési kedvezmény megelőlegezésére szolgáló kölcsön, amely max. két gyermek vállalása esetén vehető igénybe. A 40 év alatti házaspárok igényelhetik az önerő növelése érdekében. Amennyiben a gyermekek nem születnek meg 4 év (egy gyermek) vagy 8 év (két gyermek) alatt, akkor a kedvezmény kamatokkal növelt összegét piaci kamatozású hitelként havi részletekben vissza kell fizetni.

Méltányolható lakásigény

A közvetlen támogatások (pl.mindenféle szocpol, otthonteremtési támogatás) igénybevételének egyik szigorú feltétele az, hogy figyelembe kell venni az együtt költözők száma és az ingatlan értéke alapján meghatározott feltételrendszert, amelyet a méltányolható lakásigény fogalmában foglaltak össze.

Óvadék

Az adós nem fizetése esetén a bank közvetlenül, végrehajtás nélkül jogosult követelését a nála elhelyezett óvadékból kielégíteni.

Refinanszírozás

Refinanszírozásnak nevezzük, amikor egy bank az általa nyújtott hitel finanszírozására egy másik banktól hitelt vesz fel. A másik bank lehet egy nagyobb nemzetközi bank, vagy a jegybank.

Rendelkezésre tartási jutalék

Olyan díj, amelyet a bank akkor számol fel, ha az ügyfél a megítélt hitelt nem azonnal vagy nem teljes mértékben hívja le. Általában a fel nem használt összeg arányában fizetett, százalékban meghatározott díj.

Saját erő (önrész)

Ha valaki valamilyen beruházást (legyen az akár egy lakásvásárlás) akar megvalósítani, de ezt csak hitellel tudja megtenni, akkor a hitelt nyújtó szervezet megkövetelheti, hogy a hitelkérő már rendelkezzen valamilyen forrással (például a vételár egy bizonyos részével), amelyet a hitel csak kiegészít. Ezt a sajátforrás-hányadot nevezik önrésznek. Ennek biztosításával a hitelfelvevő egyrészt kifejezi beruházási szándéka komolyságát, másrészt ő is részt vállal a projekt kockázatából.

Személyi kölcsön (fogyasztási hitel)

Szabad felhasználású hitel, melynek feltétele illetve fedezete általában az adós jövedelme, illetve jövedelmének meghatározott folyószámlára történő rendszeres utalása. A havi törlesztő részlet nem lehet magasabb a nettó jövedelem egy meghatározott százalékánál.

Szerződésmódosítási díj

A hitelszerződés módosításakor felszámított díj.

Szoba/félszoba

A méltányolható lakásigény fogalmánál fontos a szoba pontos meghatározása. A padlóburkolat jellegétől függetlenül szoba az olyan helyiség, amelynek hasznos alapterülete meghaladja a 12 négyzetmétert, de legfeljebb 30 négyzetméter. Amennyiben ennél nagyobb a helyiség, úgy két szobaként kell számításba venni. Amennyiben a nappali szoba, az étkező és a konyha osztatlan közös térben van, és hasznos alapterületük együttesen meghaladja a 60 négyzetmétert, úgy két szobaként kell őket figyelembe venni. A félszoba a 6 négyzetméter feletti, de a 12 négyzetmétert nem meghaladó helyiség.

Szocpol

Gyermekvállalás esetén az állam támogatja a lakáshoz jutást, ezzel növelhető ingatlanvásárláskor az önerő. Fontos, hogy ha a gyermekek nem születnek meg, akkor ez a támogatás, hasonlóan a hitelhez visszafizetendő.

Teljes hiteldíj mutató (THM)

Hitelfelvétel során az ügyfelet terhelő, a banknak fizetendő összes díj, amely a felvett összeg százalékában fejezi ki a hitellel kapcsolatos összes terhet. Számítását a 41/1997. (III. 5.) kormányrendelet írja elő. A 2005.január 1-től kötelezően megadandó THM a következő költségeket tartalmazza: kamat, kezelési költség, hitelbírálati díj, értékbecslési díj, és aki építésre veszi fel a hitelt, annál a helyszíni szemlék díja is. Néhány költséget azonban nem kell figyelembe venni a THM számításánál: a késedelmi kamat, a futamidő meghosszabbításának díja, illetve a fizetési kötelezettség megszegésével együtt járó egyéb költségek, valamint a garanciadíj és az átutalások díja.

Tisztán fedezet alapú hitel

Az Adós jövedelmétől függetlenül, kizárólag az ingatlan értékének függvényében nyújtott hitel. A tisztán fedezet alapon nyújtott kölcsönök maximum felvehető összege alacsonyabb a jövedelem vizsgálat mellett nyújtott kölcsönöknél. Ezeket a kölcsönöket a bankok általában drágábban értékesítik.

Törlesztőrészlet

A felvett hitel után fizetendő kamat és tőketörlesztés együttes, időszakonkénti összege.

Tőketörlesztés

A felvett hitelösszeg banknak történő visszafizetése. Nem tartalmazza a kamatot, amelyet a hitel használatáért fizetünk.

Türelmi idő

A hitelfelvételtől számított azon időszak, amely alatt még nem kell a tőke törlesztését megkezdeni. Általában csak kamatot (és kezelési költséget) kell csak fizetni ilyenkor a kölcsön után.

Zálogkötelezett

Az a személy, aki a hitel biztosítékaként szolgáló, a tulajdonát képező ingatlant nyújtja.

Forrás: lacredit.hu

 

Nem kell többé szaladgálnia bankról bankra!

 

A hitelügyintézéshez kérje segítségünket!

 

Érdeklődni: 06/30/3140123

 

Kérjen ingyenes hitelajánlatot itt!

 

INGATLAN ÉS HITELVONAL: 92/326-369, 30/3140123

 

A honlapon található tartalmak, banki hiteladatok, információk kizárólag figyelemfelkeltő célzattal készültek, tájékoztató jellegűek, nem minősülnek konkrét, nyilvános ajánlattételnek és semmiféle szerződés alapját nem képezik!

Üzleti döntése, hitelfelvétele előtt forduljon szakértőhöz!

 

 

Lásd  Jognyilatkozat

 

 

 

2007. január 6. óta Ön a

látogatónk.